|
A Horgászegyesület kikötői sokoldalú szolgáltatásokat nyújtanak a horgászat szerelemeseinek. A Balatoni kerékpárút érinti a település mindkét strandját. Szolgáltatások:
Saját parkoló, 24 órás portaszolgálat, a területet éjjel-nappal őrizzük, a kemping egész területe akadálymenyesítve van, mozgássérültek részére speciális vizesblokk áll rendelkezésre, háziállat bevihető, mosási és szárítási lehetőség, étterem, élelmiszerbolt, központi széf, nyilvános telefon, programszervezés, tennis, minigolf, játszótér, úszómedence, internethasználati lehetőség (wi-fi), lakókocsi bérlés ----------------------------------------------- Szolgáltatások a közelben: Örnyék
Az érintetlen természet, a végtelennek tűnő, romantikus göcseji és bakonyi erdők, ahol egykor Sobri Jóska kalandozott, a Kis-Balaton szinte érintetlen élővilága, a „magyar tenger” strandjai és a gyógyfürdők egyre több turistát vonzanak Zala megyébe.
Keszthelyen a Festetics-kastély több kiállítással is várja az érdeklődőket: a barokk kastélyban megismerkedhetünk a főúri életmóddal, a különböző korok díszfegyvereivel, megtekinthetjük a Windischgrätz-trófeakiállítást, illetve a kocsiházban és a lovardában az ország egyetlen Hintómúzeumát.
A megye termálfürdői sorából kiemelkedik a Hévízi-tó, amely a világ legnagyobb gyógytava. Közép-Európában egyedül itt virágoznak a szabadban az indiai melegvízi tündérrózsák.
Hévízen látható egy kápolna, amely máig megőrizte egyszerű, rideg középkori hangulatát. A keszthelyi római katolikus templom gótikus stílusban épült, Nagykanizsán a ferences templom pedig a barokk és a rokokó stílus kiemelkedő emléke.
Zalaszántón az Emberi jogok parkjában - ahol a tervek szerint az emberi jogaiban sértett népek építészeti szimbólumait fogják felépíteni - egy hófehér buddhista sztupa áll, amelynek avatásán részt vett a dalai láma is.
A megyeszékhelyen, Zalaegerszegen található a Göcseji Falumúzeum, ahol a tájegység népi építészetével ismerkedhetünk meg, illetve itt látható a Finnugor Néprajzi Park is, ahol nyelvrokonaink építészetét, életmódját mutatják be. A népi építészet gyönyörű példája Nemesnép fazsindelyes, szoknyás haranglába is.
Zalalövőn a Villa Publica Romkertben római kori sírkövek, egy halomsír rekonstrukciója, valamint egy oszlopcsarnokos ház részletei repítenek vissza az időben, de a zalavári Szent Adorján-bazilika - amelyből már csak romok láthatók - is kuriózum a maga nemében, hiszen az építése 852-53 körül kezdődött. A lelet egyedülálló, hiszen ekkora méretű székesegyház az akkori Kelet-Európa területén nem volt több.
A keszthelyi Georgikon Majormúzeum a majorsági gazdálkodást, a cselédéletet mutatja be.
Zalaegerszegen a Magyar Olajipari Múzeum a hazai olajbányászat emlékeit mutatja be: negyven méter magas fúrótornyok, gőzgépek, himbák és kitörésgátlók láthatók a kiállításon.
Kehidakustányban a barokk Deák-kúriában emlékkiállítást rendeztek be a „haza bölcse” tiszteletére, ahol korhű tárgyak és dokumentumok segítségével idézik fel Deák Ferenc életét és munkásságát. Nagykanizsa híres szökőkútja a Török-kút, ez a török eredetű, nyolcszögletű kőből készült medence, amely a legenda szerint a kanizsai várból származik. ----------------------------------------------- Egyébb ismertető: A kemping területén összesen 100 parcellázott hely található áramcsatlakozási lehetőséggel. A kemping füves, sík területe kiváló helyet biztosít mind sátorral mind lakókocsival vagy lakóautóval érkező vendégeinknek.Tudjuk, hogy a higiénia különösen fontos az önök számára, ezért a környezet gondozottságán túl kiemelten figyelünk vizesblokkjaink és a kellemes felfrissülést kínáló medence tisztaságára.
Elő- és utószezonban a csend és nyugalom különösen jellemzi a kempinget és környékét, azonban ez korántsem jelenti azt, hogy unatkozni fognak nálunk. Gyűjtsenek kulturális élményeket Keszthelyen, hódoljanak a kulináris élvezeteknek a környék jobbnál jobb éttermeiben, pincéiben, regenerálódjanak a Hévízi tófürdőben.
Ahogy megkezdődik az iskola szünet, felpezsdül az élet a Caravan Campingben is. Gyenesdiás ideális nyaralóhely a családosok számára, akár kisebb akár nagyobb gyermekekkel indulnak útnak. Osztály, csillag: *** ----------------------------------------------- Nyitvatartás: április 1-től október 15-ig. ----------------------------------------------- Nyitvatartás kezdete: Április 1 ----------------------------------------------- Nyitvatartás vége: Október 15 ----------------------------------------------- Akadálymentesített: van ----------------------------------------------- Férőhely (fő): 300 ----------------------------------------------- Kemping talaja: füves ----------------------------------------------- Teljes terület (nm): 15.000 |